2011. szeptember 25., vasárnap

Otthon a világban - Jelenlegi ára: 1 910 Ft


Otthon a világban
Az 1912-ben született Csicsery-Rónay István író és politikus, diplomata és könyvkiadó, minden diktatúra ellenfele és üldözöttje, a náciellenes fegyveres ellenállás résztvevője, illegális dokumentumok terjesztője. A háború után kiemelkedő szerepet vállalt az új, demokratikus államrend megalapozásában, amiért ,, jutalmul" 1947-ben összeesküvés vádjával börtönbe csukták. Szabadulása után 1949-ben külföldre szökik, az amerikai emigrációt választja, ahol könyvtárosi foglalkozása mellett folyóirat-szerkesztőként, majd könyvkiadóként nemcsak a demokratikus emigráció fontos alakja, hanem kiadója, az Occidental Press hazacsempészett kiadványai révén az itthoni szellemi életre is nagy befolyást gyakorol. Eközben bejárja a világot. Maga írja: ,, jelen voltam az emberi történelem közel félszázada számos döntő folyamatának vagy eseményének a színhelyén". Több mint ötven országban járt, és személyesen ismerte a 20. század számos fontos alakját: politikusokat, írókat, költőket, zenészeket, vallási vezetőket. Ennek a sok-sok utazásnak az élményeit, benyomásait, az elmúlt korszak ezernyi ismert és kevéssé ismert alakjának portréját vetíti elénk ez a nehezen meghatározható műfajú, a memoár és az útirajzok elemeit egyesítő, szórakoztató és mindvégig lebilincselő könyv.
SZERZŐ: Csicsery - Rónay István
KIADÓ: Gondolat Kiadó
KIADÁSI ÉV: 2009
OLDALSZÁM: 226
Szállítási és fizetési információk
Személyesen áthevetőek könyveink (kizárólag) Budapesten a Klinikák metrómegálló közelében található átvételi pontunkon!
Minden hétköznap 8: 00-tól 20: 00-ig.
Általában 3-5 nap az átfutási ideje, amíg az általad rendelt könyvek megérkeznek az átvetéli pontba, melyről automatikus üzenetet küldünk a számodra. Ha még azelőtt látogatsz el az átvételi pontba, hogy ezt az értesítést megkaptad volna, akkor kicsit csalódott leszel...
Ezt elkerülendő nagyon kérlek soha, ismétlem soha ne próbáld átvenni a könyvet, amíg nem kaptál erről értesítést. Ez a köztünk lévő jó viszony megtartása szempontjából is kifejezetten javasolt.
A könyveinket változatlanul megkaphatod postai úton (előreutalással), vagy futárszolgalát segítségével (előreutalással, vagy utánvéttel).
A könyveinkre kiszabott szállítási díjak egységesek, nem függnek az adott könyv méretétől, vagy a könyvek darabszámától.
2 darab, vagy több termék rendelése esetén a szállítási költség nem változik.
Vagyis bármekkora rendelést is adsz le, mindig csak a Szállítási és garanciális feltételek fül alatt meghatározott díjat kell fizetned.
Más szállítási módot nem vállalunk, a megadott áraktól nem áll módunkban eltérni.
Szállítási és fizetés módja
Ajánlott levélként előreutalás után: 870 Ft
Futárszolgálat előreutalással: 750 Ft
Futárszolgálat utánvéttel: 890 Ft
Személyes átvétel: 0 Ft
Minden termékünk új és olvasatlan.
Tekintsd meg összes könyvünket itt! >>



Jelenlegi ára: 1 910 Ft

Az aukció vége: 2011-10-12 04:45
. Otthon a világban - Jelenlegi ára: 1 910 Ft

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése